A 10 LEGJOBB ŐRSÉGI ÉTEL
Az Őrség megismeréséhez túrázhatunk a szerek között, ellátogathatunk a fazekasmesterekhez és megkóstolhatjuk a régió jellegzetes ételeit.
Válogatásunkban az Őrség 10 jellegzetes és ízletes receptjét adjuk közre:
10. Rántott leves kaporral
Laza rántást készítünk. Ha kissé lehűlt, egy marék apróra vágott kaprot teszünk bele. Hideg vízzel felengedjük, sózzuk. Forrás után pár kanál búzadarát szórunk bele, ha összefőtt, tejfölt is adhatunk hozzá.
9. Hajdinamálé
Két csésze hajdinalisztet, egy kávéskanálnyi sót, két evőkanálnyi cukrot és két csésze aludttejet jól összekeverünk. A híg pépet jól kizsírozott tepsibe töltjük, tetejét zsírral és tejföllel megöntözzük. Forró sütőben fél óra alatt pirosra sül.
8. Vargányaleves
A jól megmosott szárított vargányát puhára főzzük, sózzuk, egy gyenge rántással összeforraljuk. Apróra kockázott krumplit teszünk bele.
7. Őrségi gánica
Három nagy krumplit meghámozunk, felkockázunk, és erősen sós vízben megfőzünk. Összetörjük, majd elkeverjük a saját levével. Felkockázunk és zsírjára sütünk kb. 15 dkg füstölt szalonnát. 35 dkg lisztet zsír nélkül, enyhén lepirítunk. A lepirított lisztet hozzáadjuk a sült szalonnához, majd a pürés krumplival masszává dolgozzuk. Kizsírozott tepsibe szaggatjuk, sütőben átforrósítjuk és frissen, forrón tálaljuk. Köretként is adhatjuk.
6. Fenyőalja gomba, egészben sütve
Az alaposan megmosott, leforrázott, majd szárazra csöpögtetett fenyőalja gombákat egy zsírral jól kikent tepsibe tesszük, a tetejükkel lefelé, szorosan egymás mellé. A gombák közepébe egy kis tejfölt teszünk és megsózzuk. Forró sütőbe tesszük, mire elsül a tejföl, a gomba is megpuhul. Petrezselymes burgonyával tálaljuk.
5. Répás béles
A tarlórépát lehámozzuk, apróra szeleteljük, sózzuk, pihenni hagyjuk. Sós vízzel a rétestésztánál keményebb tésztát gyúrunk, sodrófával vékonyra nyújtjuk. A répát kifacsarjuk, kevés zsíron megpároljuk, enyhén cukrozzuk. Egyenletesen a tésztára terítjük. Hájas tésztához hasonlóan összehajtogatjuk, majd sodrófával ismét kinyújtjuk. Kizsírozott tepsiben pirosra sütjük, majd kockára vágjuk. Lábasba tesszük, vajat és tejfölt teszünk hozzá, majd forralt tejjel leöntjük, hogy ellepje. Lefedjük, ha megpuhult, ízlés szerint cukrozzuk.
4. Paprikás vargánya
A szárított vargányagombát megmossuk, leforrázzuk. Apróra vágott vöröshagymát zsíron üvegesre pirítunk. Beletesszük a lecsepegtetett vargányát, megszórjuk pirospaprikával, kevés vizet öntünk alá. Sütés közben egy-két felkockázott krumplit teszünk bele. Amikor a krumpli is átsült, kevés liszttel forgassuk át, adjunk hozzá egy pohár tejfölt. Köretként galuska megy hozzá.
3. Vasi pecsenye, az eredeti
A legalább fél kilónyi, kicsontozott sertéstarját négy szeletre vágjuk, enyhén kiverjük, és egy éjszakára sós, borsos, fokhagymás tejbe pácoljuk. A húst pirospaprikás lisztbe forgatjuk, bő zsírban mindkét oldalát pirosra sütjük. Dödöllével vagy hagymás törtkrumplival kínáljuk.
2. Tökös-mákos rétes
Fél kiló főző- vagy sütőtököt meghámozunk, vékonyra darálunk, kissé sózzuk, majd kicsavarjuk. Harmad kiló mákot ledarálunk, ugyanannyi porcukorral elkeverjük. Rétestésztát készítünk, kihúzzuk, zsírral lekenjük. A tésztát egyenletesen megszórjuk a mákkal és ízlés szerint mazsolával, a felére tesszük a tököt. A rétest felcsavarjuk, olvasztott zsírral és tojással elkevert tejföllel bekenjük. Középmeleg sütőben megsütjük. Szeleteljük, forrón tálaljuk.
1. És a vitathatatlanul legismertebb őrségi ételünk:
a Dödölle
A krumplit kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük, majd pürésítjük. Lassú tűzön lisztet adunk hozzá, egészen addig amíg bírjuk keverni. Ha kész van, húzzuk le a tűzről. Egy serpenyőbe tegyünk pár kanálnyi zsírt. Apróra vágott hagymát pirítsunk üvegesre, majd egy evőkanállal szaggassunk bele kis gombócokat a krumplipüréből. Tipp: a kanalat mártsuk zsírba, hogy a gombócok ne ragadnak össze. A gombócokat forgassuk bele a hagymába, hogy az ráragadjon az oldalukra. Tegyük tepsibe és forró sütőben süssük ropogósra. Mindig frissen, forrón tálaljuk! Önálló fogásként tejföllel kínáljuk, de köretként is kitűnő, például pörköltekhez.
Szentgotthárd az Őrség kapuja, éttermünk főszakácsa pedig tőzsgyökeres Őrségi család sarja, így nem csoda, hogy az Andante étterem étlapján Pankaszi disznósült, erdei gomba-mártásos Őrségi szűzérmék, Fatányéros és Őrségi húsos tál szerepel, ha a tájjellegű őrségi konyha ízeire vágynak. Nálunk megtalálják, várjuk Önöket!
(Írásunk szabadon felhasználható, csak azt kérjük, forrásként szíveskedjenek feltüntetni a www.andanterestaurant.hu címet. Köszönjük!)